A mérkőzések évszázadok óta szolgálják az embereket. Ez nagyon kényelmes és olcsó módszer a tűz előállítására, és valóban pótolhatatlan dolog a mindennapi életben. És nem ok nélkül a naptárunknak külön ünnepe is van a meccsnek szentelve.
Kínai találmány
Valójában a mérkőzéseknek meglehetősen hosszú és érdekes története van. Nagyon elterjedt változat, hogy a kínaiak elsőként alkalmaztak valami hasonlót a középkor gyufáihoz. A 13. századra visszavezethető kínai krónikák vékony szilánkokat írnak le kénnel impregnált végekkel, amelyek valamilyen parázsló anyaggal való érintkezés eredményeként (de nem ütéssel!) Gyulladtak meg.
A 15. századra ezt a kínai know-how-t megtanulták az Óvilágban, de itt nem használták széles körben. És ez nem meglepő: a kínai "gyufák" nem voltak öngyulladók.
A mérkőzések első változatai Európában
1805-ben egy francia tudós, Jean Chapsel, bemutatta a nagyközönségnek a fából készült gyufáját, amely akkor gyulladt ki, amikor a fej (berthollet sójából, kénjéből és cinnabárjából állt) kénsavat ért. Ezeknek a mérkőzéseknek azonban komoly hátrányuk volt - nem dicsekedhettek biztonságos használatukkal. Ha gondatlanul meggyullad, a kénes anyag szétszóródhatott a különböző oldalakon. Ez a hátrány azonban nem akadályozta meg 1813-ban ausztriai Bécs rajongóit abban, hogy megnyissák az első ilyen gyufák gyártására összpontosító manufaktúrát.
1826-ban az angol John Walker megtette a következő lépést - gyufákat készített antimon-szulfid, berthollet-só és gumiarábikum keverékéből. Könnyű volt ilyen gyufát gyújtani: csak csiszolópapírra vagy más durva felületre kellett dörzsölnie a fejét. A Walker termékeit speciális óndobozokba csomagolták, amelyeket Nagy-Britanniában "kongresszusoknak" hívtak.
Négy évvel később, 1830-ban, Charles Soria francia vegyész egy másik típusú gyufát készített - foszforos. Jellemzőiket az úgynevezett fehér foszfor jelenléte okozta a fejek összetételében. Nagyon gyúlékonyak voltak, és néha még a doboz belsejében is kigyulladtak - kölcsönös súrlódás eredményeként. Ezenkívül a fehér foszfor nagyon mérgező, ami azt jelenti, hogy a Soria gyufák súlyos károkat okozhatnak az emberi egészségben.
A "svéd gyufák" feltalálása és különbségei a modernektől
1847-ben Svédországban Schrötter kémikusnak sikerült az ember számára biztonságos vörös foszfort nyernie. 1855-ben pedig a svéd Johan Lundstrom kezdte használni ezt a bizonyos foszfortípust a mérkőzések megalkotásához. Vörös foszfort vitt fel a fejére és a csiszolópapírra egyaránt. Ennek eredményeként az ilyen mérkőzéseket kezdték "svédnek" nevezni.
Hamarosan gyártották és eladták az egész világon. Oroszországban is megjelentek. 1913-ra az Orosz Birodalomban több mint 200 gyufagyártó volt. Egyébként maga a "gyufa" szó a szakértők szerint az óorosz "kötőtűből" származik - ahogy az ókori Oroszországban éles fapálcának, fafaragnak hívták.
Érdemes megjegyezni, hogy a jelenlegi mérkőzések általában sok hasonlóságot mutatnak Lundstrem mérkőzéseivel. De természetesen vannak bizonyos különbségek. Az egyik a következő: A svéd gyufák klórvegyületeket tartalmaztak, míg a modernek paraffinokat és klórmentes oxidánsokat használnak ezek helyett. Ezenkívül a modern termékek jelentősen csökkentették a kénszintet.
Az ünnep dátuma és annak megünneplése
A mérkőzés nemzetközi napját március 2-án ünneplik. Ebből az alkalomból általában nem rendeznek nagyszabású ünnepeket. De másrészt ez a nap nagyszerű például arra, hogy házakat és egyéb kézműves foglalkozásokat készítsen a gyerekekkel való mérkőzésekből. További szórakozási lehetőség a népszerű meccsrejtvények, ezek hatalmas változatát találták ki mára.
Tudnia kell arról is, hogy Oroszországban még külön múzeum is található ennek a hasznos háztartási cikknek - Rybinsk városában található. Ott március 2-án (akárcsak más napokon) régi gyufafajtákat és csodálatos, különböző időkben és formátumú dobozgyűjteményeket láthat. Természetesen vannak hasonló múzeumok más országokban is - Németországban, Svédországban, Svájcban.
